Az 1980-as és 1990-es évek fordulója a 20. században az az időszak volt, amikor a személyes elektronika viharos fejlődésen ment keresztül, ami alapvetően befolyásolta a mobil eszközök későbbi alakulását. Míg a japánok a olcsó és minőségi zsebszámítógépek piacán domináltak, a nyugati vállalatok speciális alkalmazásokkal és új technológiai megközelítésekkel igyekeztek megtalálni a saját helyüket. Senki sem tudta, hogyan nézzen ki az ideális eszköz ergonómia és felhasználói élmény szempontjából, ezért a technológiai cégek különböző méretekkel és vezérlési módokkal kísérleteztek. A legérdekesebb és leghasznosabb készülékeket a következő cikkben mutatjuk be. Akkor vágjunk bele!
Az 1980-as években nagyon népszerűvé váltak a zsebszámítógépek, amelyeket főként Japánban gyártottak. A nyugati gyártók, például a Hewlett Packard és a Texas Instruments főleg a számológépekre összpontosítottak, amelyeket gyakran speciális felhasználásra készítettek (például pénzügyekhez, navigációhoz és hasonlókhoz), a japánok viszont nagyon kicsi és sokoldalú zsebszámítógépeket kínáltak. A nyugati gyártók megpróbálkoztak saját zsebszámítógépekkel is, de a japánok pozíciója már olyan erős volt, hogy a speciális alkalmazásokat (például biztosítás, hadsereg) leszámítva egyszerűen nem tudtak áttörni: a japánok olcsóbb és nagyon jó minőségű zsebszámítógépeket kínáltak.
A helyzet akkor kezdett változni, amikor megjelent az új generációs, speciális felhasználásra szánt hordozható számítógépek iránti igény. Egyrészt létrejöttek az ultrahordozható szövegszerkesztők olyan gépek formájában, mint a Cambridge Z88 (1987) vagy az Amstrad NC100 (1992), illetve az Amstrad NC200 (1993). Ezek a gépek nagyon hosszú üzemidőt kínáltak elemekkel/akkumulátorokkal, adatgyűjtésre, szövegírásra vagy egyszerű táblázatkezelős munkára készültek. Ennek a törekvésnek a csúcsmodellje a HP Jornada 820 (1998) volt: egy nagyon könnyű, Windows CE-alapú laptop, amely akár 15 órát is bírt akkumulátorról.
Az 1990-es évek elején Nyugaton megjelent a zsebszámítógépek egy új fejlődési ága. Ennek alapja az volt, hogy sikerült annyira miniaturizálni a PC-kompatibilis számítógépeket, hogy az alap IBM PC-t le lehetett kicsinyíteni egy olyan géppé, ami befért a zsebbe. Az első és talán legikonikusabb gép az Atari Portfolio (1989) volt: korlátozott PC-kompatibilitással rendelkezett, de a Terminátor 2 című filmben remekelt, ahol a fiatal John Connor bankautomaták feltörésére használta.
Technikailag jelentősebb zsebbe való PC-kompatibilis gépeket a HP hozott, amely egész zsebszámítógép-sorozatot dobott piacra. Az első a HP 95LX (1991) volt, amely csak karakteres módot és „negyedes CGA grafikát” támogatott. A következő modellek, a 100LX (1993) és a 200LX (1994) már teljes CGA kompatibilitást hoztak, lehetővé tették a szokásos MS-DOS alkalmazások futtatását, és beépített alkalmazásokat is kínáltak digitális napló funkcióval. Talán a legforradalmibb modell a HP OmniGo 700LX (1996) volt, amely a zsebszámítógép és a Nokia 2110 GSM mobilhoz készült dokkoló egyedi kombinációját adta: a mobil behelyezése után adatátvitelt tett lehetővé, és elhozta az e-mailezés és a faxolás lehetőségét. A számítógépek és a mobil adatátvitel integrációja megérkezett!
Az MS-DOS-kompatibilis számítógépek elég bonyolultak és drágák voltak, és a klasszikus asztali PC-khez illő vezérlés nem volt ideális a zsebes eszközökhöz. Ezért kezdtek kialakulni alternatív irányok, például a Psion zsebszámítógépek EPOC operációs rendszerrel, vagy a Palm zsebszámítógépek Palm OS-szel és az egyszerűsített szimbólumokkal történő egyedi karakterbevitelükkel – az úgynevezett Graffiti-vel. A Microsoft is kísérletezett az operációs rendszerrel, a Windows CE-vel ARM processzorokra, amely nem volt kompatibilis a hagyományos Windowszal, viszont megkönnyítette az adatok átvitelét a zsebszámítógép és az asztali számítógép között.
Idővel kiderült, hogy az emberek a tollal – stylusszal – vezérelt, kompakt zsebszámítógépeket részesítik előnyben. Ezek a számítógépek csak érintőképernyővel rendelkeztek, inkább dokumentumolvasásra készültek, de kompaktak és olcsók voltak. Ez a korai okostelefonok korszaka volt, amelyet az első valódi okostelefon, az IBM Simon (1994) indított el.
Az IBM fejlesztői számára egyértelmű volt, hogy a jövő nem a hagyományos telefonoké, de mivel a digitális mobilhálózatok natívan adatot is visznek, olyan eszközt tervezhettek, amely a telefon és a számítógép tulajdonságait „nem számítógépes”, hanem inkább „telefonos” formában ötvözi. Az első okostelefonjukat IBM Simon Personal Communicatornak hívták, a prototípust már 1992-ben bemutatták, és egy erősen módosított PC-architektúrára épült. Egy takarékos processzort, a 16 MHz-es NEC V30HL-t tartalmazta, 1 MB RAM-mal és 1 MB ROM-mal, ROM-DOS operációs rendszerrel. A vezérléshez a Navigator rendszerrel ellátott érintőképernyőt használta, és lehetővé tette a telefonálást, a névjegyek kezelését, a faxolást, valamint e-mailek fogadását és küldését.
A telefont két modemmel szerelték fel: az egyik vezeték nélkül tette lehetővé az adatátvitelt, a másik pedig a klasszikus telefonvonalhoz csatlakozást; utóbbi nemcsak nagyobb sebességgel működött, hanem pénzt is spórolt, mert a vezeték nélküli adatátvitel gyakran nem volt elérhető, és nagyon drága is volt. Ezt az egyedi gépet PC-hez is lehetett csatlakoztatni modemként, bővíteni lehetett PCMCIA kártyákkal adattárolásra, vagy egy olyan kártyával, amely támogatta a pager funkciót – ami akkoriban nagyon népszerű volt.
A végeredmény érdekes és forradalmi volt, ugyanakkor nagyon drága is. Az IBM összesen 50 000 telefont adott el a BellSouth Cellularral együttműködésben, amely tizenöt amerikai államban kínált támogatást. Kétéves szerződéssel a telefon 599 USD-be került, kötelezettség nélkül pedig 1 099 USD-ért lehetett megvenni. Az ötvenezer telefon a mi szemünkkel nézve sikernek tűnhet, de az IBM vezetése inkább kudarcnak tekintette, és a jóval jövedelmezőbb, nagyobb mennyiségben eladható számítógépekre és laptopokra összpontosított.
Az okostelefonok korszaka még csak ezután jött – de ez már egy másik történet.
i
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
A zsebszámítógépek és az első okostelefonok fejlődése a múlt század nyolcvanas és kilencvenes éveiben fontos mérföldkő volt a személyes elektronika történetében. Bár sok akkori forradalmi termék nem váltotta be a gyártók piaci várakozásait, lefektették a jövőbeli innovációk alapjait. Az IBM Simon, a Psion, a Palm és más úttörő modellek nemcsak azt mutatták meg, mi lehetséges technikailag, hanem azt is formálták, hogyan nézzenek ki és működjenek a személyes mobil eszközök.
