A 80-as évek elején jelentős változás közeledett a számítógépek világában, és az a koncepció, amit ma személyi számítógépként ismerünk, ekkor alakult ki: olyan eszköz, amely támogatja a szoftverek telepítését, teljesen konfigurálható, és lehetővé teszi a felhasználók számára digitális környezetük személyre szabását. Ez az új irányvonal azonban nemcsak a technikai újításokról és a hardver fejlődéséről szólt. Ez volt az az időszak is, amikor a piac új ötletek és szereplők előtt nyílt meg, köztük a Compaq, amely gyorsan érvényesült azzal az ötlettel, hogy a népszerű asztali számítógépekkel való kompatibilitás lehet a kulcs a sikerhez a növekvő mobil eszközök szegmensében. Hogyan zajlott az IBM és a Compaq közötti verseny, és milyen korlátai voltak a hordozható számítógépeknek, megtudhatod a következő cikkből.
Nyugaton a fordulópont az a pillanat volt, amikor az IBM végre felébredt és megalkotta "saját mikroszámítógépét", amit a gúnyolódók neveztek így, rámutatva, hogy más gyártók már évek óta kínálnak ilyen gépeket – sokkal olcsóbban. Az IBM 1981. augusztus 12-én mutatta be az 5150-es modellt, azaz az IBM PC-t, ami szokás szerint egy moduláris és nagyon drága számítógép volt, mert az IBM így tervezte a számítógépeit: modulárisan, de nagyon drágán.
Míg az otthoni felhasználók értékelték, hogy olcsó, kompakt mikroszámítógépeik alapfelszereltségként hangot és videokártyát is tartalmaztak, az IBM PC tulajdonképpen egy kirakós volt, ahol a vásárlónak kellett eldöntenie, hogy színes vagy monochrom kijelzőt akar-e, és elég-e neki a karakterek megjelenítése. Kiválaszthattad a memória méretét, a lemezegységek számát – és ha akartad, a merevlemezt is! Az IBM számítógép 1500 USD-ről indult (mai értéken körülbelül 5000 USD), de a felszereltségtől függően akár 20 000 USD-ba is kerülhetett (mai értéken körülbelül 67 000 USD).
Az, aki jelentős pénzért befektetett a PC-be és a szoftverekbe, érthetően kompatibilis hordozható számítógépet akart. Nyilvánvaló volt, hogy ez problémát jelent majd, mert az olcsóbb hordozható számítógépek, mint az Osborne 1, a régebbi nyolcbites CP/M operációs rendszerrel voltak kompatibilisek, nem pedig az újabb MS DOS-szal. Hordozható PC-t készíteni azt jelentette, hogy kompatibilis processzort, architektúrát és BIOS-t kellett használni, és valahogy meg kellett oldani, hogy az MS DOS és az arra írt programok is működjenek rajta.
Szinte hihetetlen, hogy az első PC-kompatibilis hordozható gépet nem az IBM készítette. Az IBM elégedett volt a klasszikus asztali modellek sikerével – és átengedte az elsőbbséget másoknak, köztük a Compaqnak, aki a Compaq Portable számítógéppel 1983-ban lépett piacra. Ez a gép hasonlított az Osborne-ra, még mindig inkább oszcilloszkópra hasonlított, mint modern PC-re – de már 9 hüvelykes monochrom kijelzővel, két 5,25”-os floppy meghajtóval vagy opcionálisan egy floppy meghajtóval és egy 10 MB-os (igen, tíz megabyte) merevlemezzel rendelkezett.
Az egész 13 kg-ot nyomott – és a vásárlók imádták ezeket a gépeket, mert az alapkonfigurációban, Intel 8088-as processzorral, 4,77 MHz-es órajellel és 128 KB RAM-mal 3000 USD-ba került (mai értéken körülbelül 8800 USD). A számítógépet 640 KB RAM-ra lehetett bővíteni, és magas szintű kompatibilitással rendelkezett, mert a Compaqnak sikerült visszafejteni az eredeti IBM PC BIOS-t, ami az egyetlen tervezési elem volt, amit az IBM védhetett. Az úgynevezett „BIOS-háborúkról” kiválóan beszámol a 2014-es „Halt and Catch Fire” című drámai sorozat. A következő években a Compaq saját BIOS-t fejlesztett, körülbelül egymillió dolláros költséggel – és nagyon megérte: az első évben 53 000 darabot adtak el ebből a számítógépből!
Mivel a PC-kompatibilis hordozható gépek eladásai folyamatosan nőttek, az IBM is belépett a piacra saját számítógépével. Az IBM Portable PC Computer 5155 Model 68 1984-ben nagyon hasonlított a hordozható Compaqra, de jelentősen drágább volt – 4225 USD (mai értéken körülbelül 12 000 USD), ezért cserébe viszont 256 KB RAM-ot kaptál alapfelszereltségként. A számítógép valamivel nehezebb volt, 13,6 kg, így inkább a „szállítható” kategóriába tartozott, mint a modern laptopok közé.
Nyilvánvaló volt, hogy valaminek változnia kell, mert egy ilyen nehéz gép szállításához valakit fel kellett volna fogadnod a szállításhoz. Egy ilyen nehéz számítógépet rendkívül kényelmetlen volt az iroda és az autó közötti távolságnál messzebbre elvinni – közben Japánban már dolgoztak is olyan gépeken, amelyek ennek a súlynak csak a töredékét nyomták. Csak idő kérdése volt, hogy a japánok újabb forradalmat hajtsanak végre - olyan új technológiákat ötvözve, mint a lapos LCD-kijelzők, energiatakarékos alkatrészek és új akkumulátorok -, hogy az ilyen kézreálló, MS DOS-kompatibilis, de drága és csúnya gépek kategóriája örökre eltűnjön.
i
Az Alza.hu további cikkei a Mobil forradalom sorozatból:
Bár az IBM nagyszerű kiindulási helyzetben volt az első PC-kompatibilis hordozható számítógép megalkotásához, hagyta, hogy a Compaq használja ki ezt a lehetőséget, és egy árban és funkciókban is megfelelő készüléket kínáljon. Az IBM végül is szintén csatlakozott a sorhoz, de az általuk fejlesztett gép még mindig inkább csak egy szállítható eszköz volt, mint hordozható. Ezen csak a japán cégek változtattak, az akkori gyakorlathoz képest forradalmi technológiákat alkalmazva.