Egy jelentős tényező, ami az Open Source és a nyílt architektúrák mozgalmának kialakulásához vezetett, a szabadalmi viták voltak, amelyek gátolták a technológiai fejlődést. Eredetileg a szerzői jog és a szabadalom az egyéni feltalálókat hivatott védeni a nagyvállalatokkal szemben, amelyek gyakran ellopták az ötleteiket. A szellemi tulajdonra vonatkozó jogok bevezetése sok szempontból javított a helyzeten, de nem teljesen: a nagy cégek gyakran egyszerűen kivárták a szabadalmak lejártát, vagy hosszadalmas, költséges jogi vitákba bonyolódtak a feltalálókkal.
A nagyvállalatok a szabadalmakat gyakran saját védelmükre használták a versenytársakkal szemben. Eredetileg a szabadalmak azt a célt szolgálták, hogy a feltalálót megvédjék azoktól, akik csak át akarnák venni az ötletét. A cégek kezében azonban a szabadalmak szabadalmi csomagokká (patent poolokká) váltak, amelyek a versenytársak közötti jogi csatározások eszközévé alakultak: aki ellenőrzi a szabadalmakat, az gyakorlatilag az egész technológiát ellenőrzi.
Az, hogy az Intel és az AMD 1976-ban megállapodott a processzorokhoz kapcsolódó szabadalmak megosztásáról, elsőre nehezen érthető. Lényege, hogy állami megrendeléseknél és nagyvállalati szerződéseknél gyakran elvárás a többszörös forrásból történő beszállítás (multiple sourcing) – egyrészt katasztrófa esetére, másrészt azért, hogy a megrendelő ne legyen kiszolgáltatva egyetlen monopolisztikus beszállítónak. Mivel az Intel célja az volt, hogy processzorait nagy ügyfeleknek szállítsa, szüksége volt egy partnerre, aki másodlagos forrásként képes biztosítani a processzorok szállítását.
Ez a stratégia lehetővé tette az Intel számára, hogy beszállítóként érvényesüljön az IBM PC-khez, ahol az 8088/8086 processzorokat szállította. Az IBM egy második beszállítót is megkövetelt, ezért az Intel és az AMD 1982-ben újra megújította a technológiai megosztásról szóló megállapodásait. Ahogy az IBM PC egyre nagyobb sikert aratott és a piac gyorsan nőtt, az Intel ráébredt, hogy az AMD számára talán túl előnyös partneri feltételeket kínált – ezért úgy döntött, hogy nem osztja meg az új, 80386-os processzor architektúráját. Ezzel megszegte a licencszerződést, és elkezdődött az AMD-vel folytatott első hosszú jogi csata, amely 1995-ben zárult azzal a bírósági döntéssel, hogy az Intel valóban megsértette a szerződést.
A jogi viták a partnerek között ezután is folytatódtak, de az előny nem mindig az Intelé volt: 2000-ben az AMD javasolta az x86-64 utasításkészlet-kiterjesztést, amely olyan sikeresnek bizonyult, hogy az Intelnek licencelnie kellett azt. A domináns piaci pozícióval kapcsolatos viták később is folytatódtak, többek között az Európai Unióban, amely 2023-ban 400 millió USD büntetést szabott ki az Intelre a számítógépes chipek piacán való visszaélések miatt.
Hasonló, bár kevésbé látványos helyzet alakult ki az ARM-magokkal ellátott chipek körül is, amelyeket az ARM Holdings licencel. A cég az új processzorok tervezésével és licencelésével foglalkozik, miközben a gyártók ezeket a chipeket rendszerint a saját igényeik szerint módosítják vagy bővítik. Az Apple Silicon chipek például az ARM-architektúrára épülnek, akárcsak a legtöbb mobil SoC („System-on-a-Chip”), amely a telefonokban és táblagépekben működik.
Minden ilyen architektúrához az ARM rendelkezik a jogokkal. 2022-ben például az ARM Holdings jogi lépéseket tett a Qualcomm Snapdragon X Elite processzorral szemben, mivel a cég állítása szerint a Qualcomm nem kapott engedélyt a chipre, és az ARM a laptopokban való értékesítés leállítását kérte. Valószínűleg nem arról van szó, hogy az ARM ne akart volna engedélyt adni a forradalmi chiphez, hanem arról, hogy a Qualcomm nem fizette meg a megfelelő licencdíjat. Ez jól illusztrálja a jogi csaták másik oldalát: aki a licencet birtokolja, gyakorlatilag kontrollálja a technológiát, és meg tudja akadályozni annak létrejöttét vagy terjedését.
A helyzetet tovább bonyolítja a politikai tényező: az USA gyakran használta technológiai fölényét olyan országokkal szemben, amelyek szembementek érdekeivel, különösen a szocialista blokk országaiban. Az embargóval sújtott államok gyakran a tiltott technológiák csempészéséhez folyamodtak, és azok reprodukciójához is – ha képesek voltak rá. Például Csehszlovákiában az Intel 8080A másolatát gyártották Tesla MHB8080A néven a Tesla pöstyéni üzemében. Ez a processzor viszonylag egyszerű volt, 4000 tranzisztort tartalmazott, és akkor készült, amikor a világ már a sokkal nagyobb teljesítményű, összetettebb 16 bites processzorokra tért át. Az adott embargó és a rendelkezésre álló technológiák miatt azonban más lehetőség nem állt rendelkezésre.
Mindezeket figyelembe véve, az a tény, hogy létezik egy ingyenes, valóban szabad architektúra, amelyet bárki használhat jóváhagyás vagy harmadik fél általi ellenőrzés nélkül, óriási előnyt jelent. Nemcsak a licencdíjakat lehet megspórolni, hanem a jogi vitáktól is megóv, amelyek az architektúrák használatára, feltételeire és hatókörére vonatkozó jogokból fakadhatnak.
