Hihetetlen, de már több mint 12 év telt el azóta, hogy megjelentek az első, kereskedelmi forgalomban is elérhető PCIe 3.0 NVMe SSD-meghajtók. Az idő azonban nem áll meg, és ma már a PCIe 4.0 számít általános szabványnak, amelyet lassan, de biztosan kezd felváltani a PCIe 5.0. Felmerül tehát a kérdés: van-e még helyük a régebbi modelleknek a piacon, és érdemes-e őket ma is megvásárolni? A mai, és valószínűleg utolsó tesztünkben alaposan megvizsgáltuk néhány megmaradt meghajtó teljesítményét, mielőtt végleg feledésbe merülnének.
A gyártók és marketingcsapataik gyakran azokra az értékekre helyezik a hangsúlyt, amelyek valójában nem is annyira fontosak. Miért? Mert az ezres nagyságrendű MB/s számok egyszerűen jól hangzanak. Hiszen ki ne szeretne egy „leggyorsabb” SSD-t a költségvetésén belül, igaz?
Ezzel szemben az alacsonyabb értékek, amelyek valójában sokkal többet árulnak el a teljesítményről, a termékleírásokban és specifikációkban szinte sosem szerepelnek. A gyártók ritkán közlik ezeket, így a vásárló nem is nagyon találkozik velük. Az egyetlen módja, hogy megtudd, mit tud egy SSD a valóságban, az a kézi, időigényes tesztelés. Pontosan ilyet készítettünk most neked.
A TLC (Triple Level Cell) típusú SSD-k olyan memóriacellákat használnak, amelyek 3 bitnyi adatot tárolnak, vagyis egyetlen cella 8 különböző állapotot vehet fel. Ennek a technológiának köszönhetően sikerült jelentősen csökkenteni főként a nagy kapacitású SSD meghajtók árát. Ugyanakkor a TLC technológia az MLC-hez (Multi Level Cell) képest, ahol egy cella 2 bitet, azaz 4 állapotot kezel, lassabb írási sebességet kínál, és valamivel alacsonyabb az élettartama is.
A QLC SSD-k ennél is tovább mennek, mivel itt 4 bites cellákat használnak, így egy cella már 16 különböző állapotot vehet fel. A TLC-hez képest ezzel a tárolási sűrűség 33%-kal nő minden egyes cellánál, ami az 1 GB-ra jutó árat tovább csökkenti. Cserébe viszont ismét alacsonyabb teljesítménnyel és élettartammal kell számolni.
Amikor SSD-t választasz, leggyakrabban a szekvenciális olvasási és írási sebességek kerülnek előtérbe, ezek azonban nem annyira mérvadók. Fontosabb szerepet játszanak a véletlenszerű olvasási és írási sebességek, de ami igazán számít, az a feldolgozott adatok mérete és a várakozási sorok (queue depths) száma, amelyekbe ezek az adatok kerülnek. A legfontosabb – bár a legalacsonyabb – sebességeket az SSD akkor mutatja meg, amikor kis, 4 kB méretű fájlokkal dolgozik az első sorokban (QD1–QD4). Ide menti a szoftver a kulcsfontosságú adatokat, hogy a lehető leggyorsabban hozzáférhessen.
Az SSD-k, sőt, általában a háttértárak tesztelése manapság nem egy egyszerű feladat. A legtöbb benchmark és teljesítménymérő alkalmazás már elavult, és évek óta nem kapott frissítést.
A 3DMark Storage Benchmark valós életből vett helyzeteket szimulál, amelyekkel egy átlagos felhasználó – különösen a gamerek – rendszeresen találkoznak. A következő grafikonokon láthatod az átlagos olvasási sebességeket, a hozzáférési időt a játékadatok betöltésénél, a játékfájlok áthelyezését és a játékbeli felvételek mentését. Emellett megmutatjuk az egyes meghajtók sebességét a DirectStorage funkcióval is, amely lehetővé teszi, hogy a játékfájlok közvetlenül az SSD-ről kerüljenek a videókártya videomemóriájába.
Tesztkonfiguráció
ASUS ROG X870E CROSSHAIR HERO (1203), MAXIMUS Z890 HERO (1603), Z790 HERO (2801), RTX 5090 TUF (572.70)
Operációs rendszer
VBS kikapcsolva, Windows 11 24H2, Maximális teljesítmény
A gaming tesztekben mind a hat vizsgált meghajtó nagyon hasonlóan teljesített. Különbségek leginkább a DirectStorage tesztben mutatkoztak meg, ami ehhez a generációhoz valójában nem is annyira releváns. Ha ki szeretnéd használni ezt a játékfunkciót, érdemes egyből egy újabb, PCIe 5.0-s SSD-t választanod.
Az Anvil egy régebbi benchmark program, amelyet a tesztekben a mai napig gyakran használnak, mivel nincs igazán jó alternatívája. A mérések során csak arra koncentrálunk, ami igazán számít, a kisméretű, 4 kB méretű fájlok olvasására és írására a QD1, QD4 és QD16 sorokon. Itt elsősorban az olvasási teljesítményre vagyunk kíváncsiak, hiszen írás (például játék telepítése) során viszonylag kevés adat kerül rögzítésre, míg olvasás (betöltés) közben ez a folyamat sokszor ismétlődik.
A kis, 4 kB-os fájlok olvasása az első sorokon a legfontosabb mutató. Teljesítmény és ár-érték arány tekintetében itt az Apacer AS2280P4U Pro bizonyult a legjobb választásnak.
A CrystalDiskMark benchmark segítségével a szekvenciális olvasási és írási sebességeket mérjük 1 MB-os fájlokkal az első sorban. Ugyanígy teszteljük a véletlenszerű olvasási és írási sebességeket kisméretű , 4 kB-os fájlokkal, szintén az első sorban. Más szóval, ez a teszt a leggyakoribb és egyben legmegterhelőbb feladatokat szimulálja, amelyekkel a meghajtó a mindennapi használat során találkozik.
Ha a CrystalDiskMark eredményeit nézzük ugyanabban, a legfontosabb kategóriában, akkor az Apacer, a Patriot és a Verbatim meghajtói sem lennének rossz választások. Én személy szerint azonban inkább az Apacer AS2280P4U Pro mellett döntenék.
A HD Tune segítségével elsősorban az írási sebességet mérjük, miután a meghajtó gyorsítótára (cache) kimerül. Ezt úgy érjük el, hogy egyszerre egy olyan nagy fájlt írunk, amely a meghajtó kapacitásának kb. 20%-át teszi ki. A biztonság kedvéért egy 400 GB-os fájlt használunk a méréshez.
Végül pedig, a gyorsítótár kimerülését szimuláló tesztben az Apacer AS2280P4U Pro tartotta a legmagasabb írási sebességet az egész folyamat alatt. Itt igazán nincs több kérdés.
A ma már igencsak szűkös kínálatban, ami a PCIe 3.0-s SSD-meghajtókat illeti, nem sok lehetőség maradt. Ennek ellenére még mindig érdemes a legfontosabb és frissen mért adatok alapján dönteni. Jelenleg az Apacer AS2280P4U Pro tűnik a legésszerűbb választásnak.
Meg kell azonban jegyezni, hogy a PCIe 3.0 SSD-meghajtók ára mára sokszor már a PCIe 4.0 SSD-k árszintjére emelkedett. Személy szerint nem látok sok értelmet egy ilyen régi generáció megvásárlásában, kivéve, ha valamilyen ritka kompatibilitási probléma miatt nincs más lehetőség. Ezek a meghajtók természetesen még hosszú ideig, és sok esetben remekül szolgálhatnak, de az áruknak ehhez képest legalább egy szinttel alacsonyabban kellene lenniük.
