Az OLPC kezdeményezés teljes történetét a The Charisma Machine: The Life, Death, and Legacy of One Laptop per Child című könyv részletesen feldolgozta, amely 2019-ben jelent meg az MIT Press kiadásában. A könyv nemcsak az OLPC felemelkedésével foglalkozik, hanem azokat az elveket is bemutatja, amelyek a projekt mögött álltak, a vezetés és Nicholas Negroponte hibáit – és végül azt is, miért bukott ekkorát a projekt.
A projekt során számos probléma merült fel, de közös nevezőjük az volt, hogy az OLPC vezetése nem igazán támaszkodott a fejlődő országok szakértőivel folytatott konzultációkra. Maga a szakértői kör is viszonylag szkeptikus volt az ilyen összetett technológiákkal szemben, és azt hangsúlyozták, hogy kezdetben egyszerűbb megoldásokra lenne szükség, amelyek általánosan javítanák az oktatás lehetőségeit.
A sikeres „alacsony technológiájú” megoldásokra jó példa a Liter of Light projekt, amely a műanyag palackokat használja fel. Ezeket megtisztítják, vízzel töltik meg, és egy fehérítős adalékot adnak hozzá, amely megakadályozza az algák elszaporodását. A tetőbe építve a palackok fénydiffúzorokként működnek, így csökkentik a nappali áramfogyasztást a világításhoz. A gyártás költsége szinte nulla, a megoldás élettartama pedig akár tíz év is lehet, így egy fenntartható és rendkívül hatékony módja a beltéri világításnak.
Az OLPC ezzel szemben egy drága projekt volt, amely a falusi területeken az áramellátás hiányába ütközött. Az eredeti terv, hogy beépített dinamóval oldják meg a töltést, megbukott, mert a mechanika túl törékenynek bizonyult a durva, nem rendeltetésszerű használathoz – tulajdonképpen az egész konstrukció strapabírósági szempontból problémás volt. Zárt állapotban a gép viszonylag jól ellenállt az eséseknek, de nyitott állapotban törékeny volt, különösen a kijelző forgatható csuklója jelentett gondot. Ráadásul a gyerekek gyakran a kihajtható Wi-Fi antennákat fogták meg a gép szállításához vagy mozgatásához, ami további gyakori sérülésekhez vezetett.
Az a feltételezés, hogy a gyerekek maguktól megtanulnak programozni, szintén tévesnek bizonyult. A felmérések szerint csak nagyon kevesen sajátították el a programozást. A projekt kritikusai szerint ez a várakozás eléggé naiv volt, hiszen még a fejlettebb országokban is csak egy kisebb csoport foglalkozik programozással vagy saját eszközök építésével – a többség csupán a számítástechnikai eszközöket használja más feladatokhoz. Az OLPC emellett alábecsülte a tanárok oktatásának szükségességét is: azt feltételezték, hogy elegendő a gyerekeknek kiosztani a számítógépeket, és mindent maguktól megtanulnak, ami végül alapvető hibának bizonyult.
i
Technológiai forradalmak
A technológiai forradalmak radikális fordulatokat jelentenek az emberi történelemben: új lehetőségeket teremtenek, és alapjaiban változtatják meg a társadalom működését. Általában egy konkrét technológia vagy egy társadalmi-gazdasági stratégia megjelenéséhez kötődnek, amely teljesen átalakítja a társadalom működését – és alapvető hatással van a történelem menetére.
Az OLPC egyik legfontosabb tanulsága az volt, hogy nem elég egyszerűen a nyugati országokból származó technológiákat elhozni, hanem meg kell találni a módját, hogyan lehet a helyi közösségeknek megmagyarázni, miért fontos ez a fejlődés. Az OLPC azt feltételezte, hogy elegendő a gyerekeknek számítógépeket adni, és ez elindítja a technológiai forradalmat a fejlődő világban. Ez a feltételezés azonban teljesen tévesnek bizonyult. A helyi partnerekkel való kommunikáció kulcsfontosságú, akik jók ismerik a kulturális sajátosságokat, és meg tudják határozni, melyik segítségnek van értelme, és mi az, amit a közösség nem igazán fog megérteni.
