A vezeték nélküli fülhallgatók már régóta nem számítanak technológiai újdonságnak. Ellenkezőleg, ma már teljesen alapvetőnek számítanak. A vezeték nélküli csatlakozás megkönnyíti a zenehallgatást vagy akár a podcastok hallgatását nemcsak otthon és a munkahelyen, hanem sportolás közben vagy tömegközlekedés során is. A kényelem és a praktikusság mellett a vezeték nélküli fülhallgatók számos új funkciót is kínálnak. Mik a fő előnyeik? És mik a legnagyobb buktatóik?
Amikor az Apple bejelentette a 3,5 mm-es analóg jack csatlakozó elhagyását, azt forradalomi előrelépésként adta elő. A hordozható eszközök kontextusában ez értelmet nyer, bár kezdetben jelentősen megdrágította a fülhallgatókat. Az audiofilek számára ez nem változtatott semmin, sokuk szemében ugyanis a vezeték nélküli fülhallgatók testesítik meg a színtiszta gonoszt, sőt még a progresszívebb audio cégek is viszonylag lassan vezették be őket.
Az alapvető technológiai különbség az, hogy a klasszikus vezetékes fülhallgatók általában csak hangszórókat tartalmaznak, csak minimális aktív elemet. Sok Hi-Fi fejhallgató magas impedanciával rendelkezik, külön fejhallgató-erősítőt igényel, amely elegendő energiát biztosít a hangszórók megfelelő rezgetéséhez. Ez azonban nem jellemző a hordozható eszközökhöz tervezett fejhallgatókra, amelyek impedanciája általában 32 ohm alatt van, így viszonylag gyenge jelforrás is elegendő számukra.
A vezeték nélküli fülhallgatók saját akkumulátort, jelvételre és -küldésre szolgáló antennákat, mikrofonokat és a jelet feldolgozó elektronikát tartalmaznak. Az akkumulátor kapacitása általában nem túl nagy, egy klasszikus nagyméretű fejhallgató harminc vagy ennél több órányi üzemidőt ér el. A fülhallgatók a miniatűr akkumulátorukkal általában négy-nyolc óra közötti üzemidővel rendelkeznek. Az üzemidejüket tovább növeli a töltőtok, amely folyamatosan tölti a fülhallgatókat a saját akkumulátorából. Ez energetikailag nem a leghatékonyabb, de a normál használat során, amikor a fülhallgatókat legfeljebb néhány órán át használjuk egyszerre, majd egy ideig a tokba helyezzük, ez bőven elegendő.
A klasszikus fülhallgatók a jel átviteléhez vezetéket használnak egyszerű vagy dupla formában (szimmetrikus bekötés), és mivel a hosszú vezetékek antennaként viselkednek, megfelelő lejátszóval valóban használhatók FM rádiójel vételére is. Ugyanezen okból azonban a vezetékeknek jó árnyékolással kell rendelkezniük. Emellett szakadásálló anyaggal kell megerősíteni őket – gyakran használnak például kevlárfonást.
A kábel ugyanis általában a meghibásodás helye, a jack csatlakozóhoz és a fülhallgató merev részeihez való csatlakozási pontokkal együtt. Egyes fülhallgatók, különösen a drágább, zenehallgatásra szánt modellek, ezért leválasztható kábellel rendelkeznek, így annak sérülése esetén cserélhető. A vezeték nélküli fülhallgatók nem szenvednek ilyen problémáktól. Ráadásul szabad mozgást tesznek lehetővé körülbelül tíz méter távolságig a lejátszótól. Előfordulhat azonban interferencia vagy átviteli kimaradás.
A kimaradásokkal szembeni ellenállás azonban az elmúlt években jelentősen javult. A Bluetooth új verziói gyorsabb adatátvitelt tesznek lehetővé, így kisebb zavarmentes időablak is elegendő a megbízható átvitelhez. A fülhallgatók ma már gyakran jelentős előretöltéssel olvassák be a zenét, így egykönnyen nem zavarhatók meg.
A vezetékes és vezeték nélküli fülhallgatómodellek közötti különbségek még mindig jelentősek. A vezetékes modellek általában az otthoni és audiofil hallgatás során dominálnak, illetve a számítógépes játékok esetében is, mivel nincs késleltetésük. A vezeték nélküli modellek azonban elterjedtek a telefonoknál és a hordozható lejátszóknál, ahol példátlan mozgásszabadságot kínálnak, de további funkciókat is, mint például a környezeti zajszűrés.
