Abban az időben, amikor az Európai Unió egységes töltőként keresztülvitte az USB-C-t, valószínűleg a történelem legnagyobb dadaista poénját sütötte el. Az USB-C ugyan az USB legújabb és teljesen reverzibilis formája, de annyi változata és alváltozata van, hogy az erőltetett változás inkább még több zavart hoz majd, mint valódi egyszerűsítést. Az USB-C-t ráadásul nehéz „soros” kábelnek nevezni – teljes bekötés esetén 24 érintkezője van, ami mindössze eggyel kevesebb, mint a klasszikus párhuzamos porté.
Az USB-C reverzibilis csatlakozó, tehát nem kell azon törnöd a fejed, melyik oldalával dugd be a kábelt a portba. Az USB-C bekötésének bonyolultsága nagyrészt a vezérlő szintjén rejtőzik, amely letárgyalja, pontosan hogyan fog működni a kapcsolat – adatátvitel, képtovábbítás, csak tápellátás vagy ezek valamilyen kombinációja történik-e. Az USB-C vezérlő valójában egy kis számítógép, amelynek először meg kell egyeznie arról, mi fog történni, aztán pedig arról, hogyan fog történni.
Annak ellenére, hogy az USB-C csatlakozó és a kábelek „egységesnek” tűnnek, valójában teljes állatkertnyi típus létezik belőlük – és arra számíthatunk, hogy ez még sok nehezen érthető problémával fogja „szórakoztatni” az embereket. A klasszikus kábelek előnye éppen az volt, hogy különböztek – és még ha hasonlítottak is egymásra, úgynevezett kulcsolást használtak arra, hogy csak kompatibilis csatlakozókat tudj összedugni.
Ha azon csodálkozol, miért volt régen annyi különböző csatlakozó a laptopokon, annak az volt az oka, hogy feszültség és polaritás szerint voltak kulcsolva, így gyakorlatilag kizárt volt, hogy fizikailag összedugj egymással inkompatibilis eszközt és töltőt. Ma ezt már az eszköz vezérlőjének kell letárgyalnia – és ha a töltő és az eszköz megegyezik egymással, és jó kábelt használsz, akkor talán sikerülni fog helyesen.
USB-C-n keresztüli töltéshez jó, ha a kábel támogatja a Power Delivery szabványt. Nem kötelező, az energia az USB 2.0 és 3.0 szabványon keresztül is eljuthat az eszközhöz, de figyelj, ez nem ugyanaz. A régebbi szabványok négy(*) profilt támogattak:
(*) Igen, valójában öt van, de az USB szabványok fejlesztőinek finom szarkasztikus humorához már hozzászoktunk.
Zavaros? Figyelj, ezek még csak a régebbi profilok voltak. Az újabbak, az USB Power Delivery 1.0-hoz, sokkal egyszerűbbek, áttekinthetőbbek – és így néznek ki:
Mivel az Európai Unió kitalálta, hogy minden laptopok esetében is egységes USB-C-s töltést akar, és a 100 wattos felső határ valójában nem túl magas, nyugodtan feltételezhetjük, hogy újabb (magasabb) tápellátási profilok jelennek majd meg. Jelenleg egy új, 240 wattos maximumú szabványról beszélnek – az egyik oldalon ott vannak a grafikus chipek egyre növekvő igényei, a másik oldalon pedig a korlátok, amelyek főleg abból adódnak, hogy olyan finoman megtervezett kábeleken, mint az USB-C, egyszerűen nem lehet tartósan nagy áramokat áttolni.
Az egyszerű tanulság az, hogy ha USB-C-n keresztül akarsz valamilyen igényesebb eszközt táplálni, használd a gyári kábelt és töltőt ha van – és ha további tápellátásra van szükséged, válassz minőségi töltőt, és nyugodtan nyúlj a legmagasabb besorolású Power Delivery szabványú USB-kábelhez (5A vagy 100W jelöléssel), mert ez a legbiztonságosabb megoldás. Sajnos minél magasabb a kábel besorolása, annál drágább, és gyakran rövidebb is, de ezzel sokat nem tudunk kezdeni.
Az USB-C vezérlőrendszerének a nem megfelelő kábel csatlakoztatását is kezelnie kellene, de valószínűleg találkozni fogsz „lassú töltésről” szóló üzenettel, ami azt is jelentheti, hogy még hálózatra csatlakoztatva is merülni fog az eszközöd terhelés alatt, vagy belefuthatsz abba a problémába, hogy a töltő különböző power delivery állapotok között váltogat, ami az eszköz leválásaként és újracsatlakozásaként jelenik meg.
Ez előfordul többeszközös multitöltőknél, amelyek gyakran úgy működnek, hogy új eszköz csatlakoztatásakor vagy az egyik csatlakoztatott eszköz töltésének befejezésekor újratárgyalják a tápellátást az összes csatlakoztatott eszközzel, ami mindegyiknél leválás-újracsatlakozás ciklusként jelenik meg. Ha ilyen helyzetbe kerülsz, a legigényesebb eszközt mindig utolsóként csatlakoztasd, hogy a töltő úgy álljon be, hogy annak adja a lehető legtöbb elérhető energiát. Időnként azt is ellenőrizd, hogy a csatlakoztatott rendszer valóban tölt-e, és nem került-e véletlenül olyan állapotba, ahol néhány óra múlva kellemetlen meglepetés ér a töltés eredményét illetően.
Valóban annyira univerzális és egyszerű az USB-C, ahogy a különféle okos fejek próbálják sugallni? Ahogy fentebb láttad, azért nem ennyire egyszerű a helyzet, és maga az USB-C is annyi szabványt foglal magába, hogy a csatlakozó tervezett egységes használata az eszközök között talán inkább zavart hoz majd, mint a vágyott egyszerűsítést.
USB-C Laptopok