A szabadalmi védelem és a szerzői jogok – amelyeket eredetileg a kis feltalálók és művészek védelmére hoztak létre – az idők során heves viták és jogviták tárgyává váltak. Ami egykor a visszaélések elleni pajzsként szolgált, a 20. század folyamán egy összetett rendszerré alakult, amely egyfelől védi az alkotói eredetiséget, másfelől viszont gátolhatja a technológiai fejlődést és az innovációt. Hogyan fejlődtek ezek az elvek a szoftveripar rohamos növekedésének tükrében, és mi vezetett a szabad szoftver mozgalom megszületéséhez? Ez a cikk végigvezet a szellemi tulajdon védelmének jelenlegi kereteit formáló legfontosabb mérföldköveken, és bepillantást nyújt a nyílt forráskódú programok kialakulásába.
Egy nagy vita, amely egészen a 19. század végéig nyúlik vissza, a találmányok szabadalmi védelmének, a szerzői jogoknak és azok szigorúságának kérdése körül forog. A szerzői jogi védelem eredetileg azért jött létre, hogy a kis feltalálókat megvédje a nagyvállalatoktól, amelyek szokásuk szerint minden lelkiismeret-furdalás nélkül ellopták a találmányt, és elkezdtek rajta keresni anélkül, hogy a szerzőnek bármit is fizettek volna.
A 19. század végén ez a szemlélet változni kezdett, mert egyre több hang szólalt meg amellett, hogy éppen ez fékezi az innovációt, és elveszi a feltalálók motivációját az újabb találmányok megalkotásához. A szabadalmak és a szerzői jogi védelem két különböző dolog, eltérő jelentéssel: A szabadalmat a feltaláló kérelmezi, és ha megkapja, korlátozott ideig kizárólagos joga van a találmánya felett rendelkezni – például maga gyárthatja a terméket, vagy a gyártási jogokat ellenérték fejében másnak engedheti át.
A szerzői jogi védelem automatikusan keletkezik a szerzői mű létrejöttével – és elsősorban azoknak a művészeknek szól, akik festményeket, zenét vagy könyveket alkotnak. Azért erősebb, mert nem feltételezi, hogy a szerzői művek gazdaságilag különösen jelentősek lennének – viszonylag kevés művész gazdagodott meg igazán a műveiből. Ennek ellenére a 19. században bevett gyakorlat volt, hogy számos kiadó egyszerűen kinyomtatta mások könyveit bármiféle kompenzáció nélkül – és éppen ezt volt hivatott orvosolni a szerzői jogi védelem.
Amikor elkezdtek megszületni a programok, ez többnyire akadémiai környezetben történt, ahol bevett szokás volt a szoftverek megosztása. Az 50-es és 60-as években a programokat szabadon megosztották, és ha védelem alatt álltak, akkor általában forráskód-kiíratás formájában, irodalmi műként – mintha egy közönséges könyv lenne. Maga a szoftver önmagában nem állt védelem alatt – egészen 1974-ig, amikor az US Commission on New Technological Uses of Copyrighted Works (CONTU) úgy döntött, hogy a számítógépes programok a szerzői jogi védelem tárgyát képezik olyan mértékben, amely megfelel a szerzői mű eredetiségének fokának. Ekkorra ugyanis már nyilvánvalóvá vált, hogy nem minden program egyforma, sok közülük csupán egy már létező program variációja, és ha mindegyiket védenék, a jogrendszer elmerülne a szüntelen pereskedésben.
A kereskedelmi szoftverek növekvő jelentőségével párhuzamosan kiderült, hogy ez a fajta korlátozás egyszerűen szükségszerű. Viszonylag gyorsan megszilárdult az az alapelv, hogy csak a kód konkrét implementációja védhető – és szerzői jogi jogsértésnek a kód egyszerű másolása minősül, vagy annak felszínes átírása, amikor a programozó csak kismértékben módosítja az eredeti kódot, de megtartja benne az összes bonyolult részt, vagyis azokat a részeket, amelyek „a szerzői mű nagyfokú eredetiségét" hordozzák.
Pontosan ez a szabály vált az úgynevezett BIOS-háborúk (BIOS wars) alapvető elemévé. Amikor az IBM kifejlesztette az IBM PC szabványát, nem az MS DOS operációs rendszert felügyelte – az a Microsofté volt. Az IBM kizárólag az alapvető BIOS (Basic Input Output System) programot felügyelte, amely olyan alapfunkciókat látott el, mint a billentyűzet, a lemezek kezelése és az operációs rendszer betöltése. Ez a program volt az egyetlen, ami megakadályozta a többi gyártót abban, hogy saját, kompatibilis IBM PC-klónt hozzon létre, mivel a Microsoft hajlandó volt bárkinek eladni az operációs rendszerét.
Az első gyártók egyszerűen leklónozták a ROM memória tartalmát, amivel megsértették az IBM szabadalmait, és az IBM gyorsan rákényszerítette őket, hogy fejezzék be a klónok gyártását. A Compaq cég másképp döntött – egy teljesen új BIOS-t akart létrehozni kizárólag az IBM kézikönyvei alapján. Ez azonban problémás volt, mert ahhoz, hogy egy programot teljesen eredetinek tekintsenek, nem készülhetett az eredeti alkotó specifikációi alapján sem, hanem kizárólag a program viselkedésének megfigyeléséből kellett megszületnie. Ezért a Compaq létrehozott egy „tiszta szobát" (clean room), és olyan programozókkal íratta meg a BIOS-t, akik soha nem látták sem az eredeti kódot, sem az eredeti kézikönyveket. Az eredmény egy „szinte teljesen kompatibilis" BIOS-verzió lett, amely eredeti volt, így az IBM nem tudta megakadályozni a Compaq klónjainak értékesítését.
Az IBM megpróbálta visszaszerezni az irányítást egy új, visszafelé nem kompatibilis MCA (Multi Channel Architecture) architektúra bevezetésével, de a versenytársai időközben megegyeztek egymás között, és közösen érvényesítették az EISA szabványt, amely olcsóbb, jobb és ráadásul visszafelé kompatibilis volt. Az irányítás visszaszerzésére tett kísérlet visszaütött az IBM-re, és végül ez lett az egyik oka annak, hogy kivonultak az általuk megteremtett IBM PC-kompatibilis gépek gyártásából.
A szoftver és titkai védelme idővel teljesen abszurd méreteket öltött. A 90-es években kiderült, hogy a Microsoft a Windows rendszerében a nyilvános API (alkalmazásprogramozási felület) mellett egy nem nyilvános API-t is létrehozott, amelyet kizárólag a Microsoft saját alkalmazásai használtak – ezzel hatékonyan hátrányba hozva a konkurenciát. A programokat kizárólag futtatható formában terjesztették, forráskód nélkül, és gyakran még a működésük leírása nélkül is.
Ezzel szemben egyre több programozó kezdett fellépni, köztük Richard Stallman aktivista. Ő úgy vélte, hogy etikailag helytelen, hogy nem tanulmányozhatja mások kódját, és nincs lehetősége javítani vagy módosítani azt, ezért már 1983-ban megalapította a GNU Projectet, amelynek célja egy Unix-szerű operációs rendszer létrehozása volt, kizárólag szabad forráskódból. 1985-ben létrehozta a Free Software Foundation nevű nonprofit szervezetet, amely az ilyen jellegű tevékenységeket volt hivatott összefogni, és megalkotta a „copyleft" fogalmát, amely garantálja a szabad szoftver használatának, módosításának és terjesztésének jogát.
1989-ben megszületik a GNU General Public License, amely több jogot ad azok kezébe, akik a kóddal dolgozni szeretnének, mint az eredeti szerzőknek. Ennek a licencnek az alapján 1991-ben Linus Torvalds kiadja a Linux kernelt, amely később rengeteg szabad projekt alapjává válik, beleértve az Android operációs rendszer alapjait is. A Google nem az egész Androidot felügyeli, csak a saját maga által fejlesztett szolgáltatásait, amelyek – az operációs rendszer magjával ellentétben – nem szabadok. Éppen ezért a Huawei továbbra is gyártja telefonjait Android rendszerrel, de a Google által felügyelt Google-szolgáltatások nélkül.
Jelenleg továbbra is szemben áll egymással ez a két elv: a kód szigorú védelme, illetve az Open Source, amely nemcsak a szoftver ingyenes terjesztését teszi lehetővé, hanem azt is, hogy a forráskódot saját igényeid szerint módosítsd és alakítsd. Ezért léteznek egymás mellett az Apple és a Microsoft alkalmazásai, amelyek féltve őrzik a kódjukat – és az ingyenes szoftverek is, mint például a Libre Office irodai programcsomag vagy a VLC médialejátszó.
i
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
A 19. század vége óta ütközik egymással az alkotók érdekeinek védelme és az innováció támogatása. Az egyik oldalon a szigorú szerzői jogi és szabadalmi védelem áll, amely kizárólagos jogokat biztosít az alkotóknak, de fékezheti a további fejlődést. A másik oldalon fokozatosan megszilárdult a nyílt forráskód és a szabad szoftver filozófiája, amely a kódhoz való szabad hozzáférést, a megosztást és a közös fejlesztést szorgalmazza. E két megközelítés közötti konfliktus a mai napig fennáll, és formálja a jelenlegi technológiai világot, ahol a zárt rendszerek mellett továbbra is van tere a szabad és nyílt projekteknek.
