A klasszikus hifi kedvelő régen vagy magnóval, vagy lemezjátszóval kezdett és erre építette fel az otthoni hangrendszerét. Az analóg hangzás szerelmesei ezt ma is így csinálják és gyakran sok munkával, illetve komoly összegeket rászánva próbálják megalkotni az álomrendszerüket legendás erősítőkkel és más komponensekkel, amelyek örömet és megelégedést adnak nekik.
Nagy részben igaz: a HiFi nem pusztán a hang szigorú hűségéről szól, hanem a tálalásról és arról, hogy mennyire élvezed a jó zenét. Sok régi komponens elég messze áll a teljesen hű megszólalástól, mégis van egy jellegzetes hangzásuk, ami tetszhet a hallgatónak és örömet okozhat. A komponensek kiválasztása ezért jelentős részben egyéni ízlés kérdése.
Ahogy az emberek különböző színeket és árnyalatokat kedvelnek, úgy a zenében is eltérő hangzásvilágot preferálnak. Az alap a referencia-audió, vagyis a tiszta hifi úgy, ahogy lennie kell – a lehető legpontosabb visszaadás az eredetihez képest. A gond a referencia-audióval, hogy sok hallgató számára túl „száraznak” hangzik: hozzászoktak a filmzenékhez, ahol a basszus hangsúlyos, vagy a klubzenéhez, ahol a hangerő fontosabb, mint a valósághű megszólalás.
Különösen a szenvedélyes játékosok, akik filmeket is szeretnek nézni, a basszuskiemelt fejhallgatókat fogják előnyben részesíteni. Sok olcsó gyártó egészen szélsőségekig elmegy – és azok a hallgatók, akik ezen a markáns basszuson szocializálódtak, a referencia-hangzást elsőre akár csalódásnak is érezhetik.
Ma rengeteg fejhallgató- és hangsugárzó-gyártó létezik, akik különféle hangolású modellekkel szolgálják ki ezt az ízlést, különböző mértékű basszuskiemeléssel. Vannak enyhén basszusos modellek, és vannak nagyon határozott basszusúak is. Léteznek kifejezetten „extra basszus” modellek – például a klubzene rajongóinak.
Akik a komolyzenét kedvelik, inkább a közép–magas tartományra fókuszáló modelleket választják, amelyek a hallható sáv fölött is képesek visszaadni részleteket. Ezek a fejhallgatók különösen a húros és fémhangszereknél brillíroznak – a magas frekvenciák adják az „élő” érzetet.
Fejhallgató-választásnál döntened kell a nyitott és a zárt kialakítás között. A zárt fazon tulajdonképpen egy „csésze”, akusztikus kamrával, amelyből nem szökik ki a hang – és téged is védenek a külső zajtól. Ilyen fejhallgatókat kedvelnek a játékosok, illetve akik irodában vagy zajos környezetben dolgoznak: a zaj kevésbé jut be, és a zene sem hallatszik ki.
A zárt modelleknek azonban számos akusztikai hátrányuk van. Gyakran keltenek utózengést, amit „fürdőszobahatásnak” vagy „poháreffektnek” szoktak nevezni. A megszólalásuk általában kevésbé valósághű, mint a nyitottaké: még ha a gyártó igyekszik is csökkenteni ezt a hatást, vegyes sikerrel jár, és a különbség a nyitott és zárt változat között ugyanazon típuson belül is többnyire jól hallható.
Ezzel szemben a nyitott fejhallgatók külső oldala teljesen perforált, a membrán akadálytalanul mozoghat. A hang nem verődik vissza, a reprodukció jóval hűségesebb és pontosabb.
A hátrányuk pontosan ellentétes a zárt modellekével: a környezeti zaj szinte csillapítás nélkül bejut, és a lejátszott zene kifelé is szivárog, zavarva a körülötted lévőket. Ez a típus olyan hallgatószobába való, ahol alapból csend és akusztikai szigetelés van. Ha kicsi a lakás és nagy a család, valószínűleg jobb választás a zárt kivitel; ha van külön, nyugodt hallgatószobád, jöhetnek a nyitottak.
Az utolsó fontos tényező a fejhallgató impedanciája. Sok gyártó ugyanazon sorozatból több impedanciájú verziót kínál – miért? Az impedanciát ohmban adják meg, és lényegében ellenállásként viselkedik. Minél magasabb az impedancia, annál több energiára van szükség a membránok meghajtásához. A mobil eszközökhöz – telefonokhoz, hordozható lejátszókhoz – szánt fejhallgatók tipikusan 32 ohmosak. Az otthoni hallgatásra valók általában 250 ohmosak, a stúdiómodellek pedig rögtön 600 ohmosak.
A magasabb impedancia általában pontosabb, részletesebb megszólalást jelent. A 250 és 600 ohmos modellek hátránya, hogy fejhallgató-erősítőt igényelnek, amely elegendő energiát ad. Ha közvetlenül a számítógépbe dugod a fejhallgatót, a 32 ohmos változat a legjobb választás – ezt a gép beépített erősítője is gond nélkül meghajtja.
Ha mégis nagyobb impedanciájú fejhallgatót választasz, külön fejhallgató-erősítőre lesz szükséged. Csak néhány számítógép – például az új MacBook Pro – támogat közvetlenül nagy impedanciájú fejhallgatót, de ne aggódj: ma már elérhetők megfizethető, USB Audiót támogató erősítők, amelyek nagyon jó digitál–analóg átalakítást és olyan erősítőt kínálnak, amely a 600 ohmos fejhallgatókat is gond nélkül meghajtja. Így a kedvenc fejhallgatódat gond nélkül rákötheted a számítógépedre vagy a laptopodra, még akkor is, ha kicsit „éhesebb” erősítőre.
A HiFi minőségű hang nem elérhetetlen. Elég, ha körültekintően választasz jó fejhallgatót, és a lehető legjobb minőségű zenét játszod le rajta. A túlárazott komponensek nem mindig nélkülözhetetlenek.
