Az első találkozás az overclockinggal a legtöbb embernél hasonlóan indul. Akár régebbi, akár modern PC-d van, mindig csábító gondolat egy kicsit felgyorsítani a gépet. A gamerek szívesen látnának néhány plusz FPS-t, a kreatív felhasználók pedig gyorsabb munkát grafikai vagy videós feladatoknál. A streamereknek jól jönne a jobb streamminőség anélkül, hogy a játékélmény csorbulna. Amikor megoldást keresel, előbb-utóbb belefutsz a tuning, más néven overclocking fogalmába – ez az a terület, amely az egyes komponensek teljesítményének növelésével az egész konfiguráció felgyorsítására törekszik. Néhány sikeres első próbálkozás után rájössz, hogy léteznek módszerek, amelyekkel a befektetett pénzedért jóval többet kaphatsz. Ha pedig még tovább mész, egy olyan lenyűgöző világ tárul fel előtted az alapbeállításokon túl, amiről korábban nem is sejtetted, hogy létezik.
Az overclocking elsődleges célja a teljes számítógép vagy az egyes komponensek teljesítményének növelése. A legtöbben akkor találkoznak először az overclockinggal, amikor a gépük már nem nyújt elég erőt játék közben, és keresik a módját, hogyan lehetne még pár FPS-t kipréselni belőle. Az overclocking azonban nem áll meg a játékélmény javításánál. Az első sikeres tuning után az úgynevezett overclockerek útjai gyorsan szétválnak. Szinte mindenkit, aki közelebbről megismerkedik az overclockinggal, beszippant egy rendkívül addiktív csapda: a benchmarkok és a kompetitív tuning világa.
A benchmarkok teljesítménytesztek, amelyek eredménye jellemzően egy pontszám vagy egy időeredmény. Ezek alapján tudod megítélni, hogy mennyire volt sikeres a tuning, és volt-e értelme az egésznek. A buktató ott jön, amikor ellenőrizni szeretnéd, hogy a túlhajtás után valóban azt a teljesítményt hozod-e, amit az alkatrészeidtől elvárhatnál. Ilyenkor nincs más megoldás, mint az eredmények összehasonlítása. Nagy eséllyel azt fogod látni, hogy egy kicsit le vagy maradva mások mögött, és elkezded keresni az okát. És pontosan itt kezdődik az igazi móka – és egyeseknél akár egy komoly életmódbeli változás is. Nem hiszed?
A válasz egyszerű: ár–teljesítmény arány. Ha egy asztali számítógépre elköltesz egy kisebb vagyont, és overclockinggal 20%-kal növeled a teljesítményt, akkor logikusan felértékeled a befektetésedet. A tuning tehát leegyszerűsítve egy módja annak, hogy ugyanazért a pénzért többet kapj. Az overclockingot azonban a másik oldalról is kihasználhatod. Ahelyett, hogy drágább és erősebb komponensekre költenél, megspórolhatod ezt a bizonyos 20%-ot, választhatsz olcsóbb, jól tuningolható alkatrészeket, majd felhúzhatod az egész rendszert.
Egy igazán erős processzor nélkül nincs ütős konfiguráció. Ennek ellenére a legtöbb játékos elsősorban a videókártyára koncentrál, és ez teljesen érthető. Több FPS-sel élvezetesebb a játék, és ha van elég grafikus teljesítmény, bátran feltekerheted a felbontást és a részletességet. Kevesebben gondolnak bele viszont abba, hogy a videókártya nem önmagában dolgozik. A GPU feladata az, hogy másodpercenként a lehető legtöbb képkockát állítsa elő, hiszen nem tudja előre, hogy mennyire lesz összetett egy adott jelenet. Csakhogy ezeket a képkockákat valaminek fel is kell dolgoznia, hogy egyáltalán megjelenjenek a monitorodon, és ez már a processzor dolga. Egyszerűen fogalmazva: a CPU „etetni” kénytelen a videókártyát. De ez messze nem az egyetlen feladata. Játék közben például a fizikai számítások is a processzorra hárulnak, amelyekből a modern játékokban bőven akad, és még számos más feladatot is ellát.
És ismét eljutunk a befektetéshez és az okosan elköltött pénzhez. Tegyük fel, hogy vásároltál egy erős NVIDIA videókártyát és mellé egy Intel processzort választottál. Szeretnéd maximálisan kiélvezni például az Assassin’s Creed: Odyssey nyújtotta élményt, amely köztudottan komoly terhelést ró a processzorra. Ekkor azonban azt tapasztalod, hogy a videókártyád csak a teljesítménye 80%-án fut, mert a processzor nem képes megfelelően „megetetni”. Ez azért nem hangzik túl jól, ugye? Ha így hagyod, gyakorlatilag egy kategóriával gyengébb NVIDIA szintjén ragadsz. Szerencsére erre nincs szükség, mert a processzort és az operatív memóriát együtt túlhajtva kihozhatod a maximumot a videókártyádból.
A processzorral szoros összefüggésben áll az operatív memória teljesítménye is. Az Intel processzoroknál már a 6. generációs Skylake óta jól skálázódik a teljesítmény a RAM frekvenciájával, míg az AMD Ryzen esetében a gyors memória gyakorlatilag kötelező. A modern processzorok nem tudják kiaknázni a bennük rejlő potenciált megfelelő RAM teljesítmény nélkül. Logikus tehát, hogy ha nincs elég gyors operatív memóriád, a videókártyádból sem fogod kipréselni a maximumot. Pénzügyi szempontból ez ismét csak nem túl ésszerű.
De miért is érdemes tuningolni a ram memóriát? A memóriakészletek ára részben a kapacitástól, de főként a frekvenciától és az időzítésektől függ. A legtöbb RAM kit jellemzően kb. +400 MHz-cel vagy még többel is túlhajtható, ráadásul az időzítések is szorosabbra húzhatók a jobb teljesítmény és hatékonyság érdekében. Így két lehetőséged van. Vagy megveszel egy 3 600 MHz-es memóriakitet, és kifizetsz valamivel többet a 3 200 MHz-es változathoz képest. Vagy választod az olcsóbb, alacsonyabb órajelű kitet, megspórolod a ráfizetést, majd a 3 200 MHz-es memóriát feltuningolod 3 600 MHz-re.
Az erősebb operatív memória ráadásul jobb képkocka minőséget is eredményez. Mit jelent ez a gyakorlatban? Egyszerűen fogalmazva simább játékélményt, kevesebb és ritkább eltérést az egyes képkockák kirajzolási idejében, amit játék közben zavaró akadozásként és mikroszaggatásként érzékelünk.
Alapvetően ugyanaz a logika érvényes, mint a processzorok és az operatív memóriák esetében. A videókártya tuningolásával tovább javíthatod a géped ár–teljesítmény arányát. A videókártyák esetében természetesen van mozgástér a teljesítménynövelésre, ám az utóbbi generációknál – különösen az NVIDIA kártyáknál – csökkent az úgynevezett skálázódás mértéke. A korábbi generációk, egészen a Kepler architektúráig (GTX 780 Ti), kiválóan tuningolhatók voltak, egy kis plusz feszültség, és máris ugrott az órajel és a teljesítmény. A két ezt követő generációnál, a Maxwellnél és a Pascalnál viszont a hagyományos overclocking-potenciál jelentősen visszaesett, mivel ezek az architektúrák már alig skálázódtak, hacsak nem sikerült a hőmérsékletet jócskán fagypont alá szorítani.
A legújabb Turing generációnál a tuning újra kicsit visszatért, és például a viszonylag olcsón beszerezhető GTX 1660 kifejezetten ideális játszótárs az overclockinghoz. A videókártyák tuningja ott hozza a legtöbbet, ahol a játékok profitálnak a gyors VRAM-ból (videómemóriából). Klasszikus példa erre a halhatatlan Crysis 3, ahol a teljesítménynövekedés szemmel látható. További területek, ahol a GPU-tuning igazán fontos és jól kihasználható, a hash-alapú algoritmusok, amelyek a legtöbb ember számára GPU-s mining, vagyis kriptobányászat néven ismertek.
A cikk elején már említettem, hogy a tuning nem áll meg néhány százaléknál és egy kis plusz teljesítménynél. Az overclocking egy kifinomult és rendkívül érzékeny műfaj, amelyet számos módon lehet űzni. Alapvető tájékozódáshoz a legegyszerűbb felosztás a hűtési módszerek szerint történik. A tuning végezhető nagyon konzervatív módon is, de léteznek extrém megoldások, ahol a mélyfagy már kevés, és a végső határt az abszolút nulla (−273 °C) jelenti.
A léghűtés általában az első lépcsőfok mindenki számára, aki megismerkedik az overclockinggal, függetlenül attól, hogy később tovább lép-e, vagy sem. Ez egyben a legkevésbé hatékony, ugyanakkor sok esetben teljesen elegendő hűtési forma a mindennapi, ésszerű keretek között végzett tuninghoz. Ha most vágnál bele az overclockingba, semmiképp sem érdemes azonnal leírni a léghűtést, hiszen számos kiváló hűtő létezik – például a Noctua kínálatában –, amelyek simán lepipálnak sok „vizes” AiO megoldást. Léghűtéssel is rengeteg élményt és sikert szerezhetsz a tuning során.
Ha szeretnél egy kicsit elszabadulni és kitolni a jelenlegi határaidat, a hidegebb időszakokban – leginkább télen, amikor odakint fagy – akár ki is viheted a gépet a szabadba, és kihasználhatod a környezeti alacsony hőmérsékletet. Sokszor már az is csodákra képes, ha egyszerűen kitárod az ablakot.
A PC vízhűtéssel már igazán beindul a móka, és a lehetőségek is jelentősen kibővülnek. Overclocking szempontból itt természetesen az úgynevezett custom loopra kell gondolni, vagyis egy kifejezetten erre a célra, minőségi és jól megválasztott alkatrészekből épített vízhűtő körre, nem pedig egy hibrid AiO megoldásra. Egy megfelelően összerakott rendszer még komoly overvoltot (a névleges üzemi értékek fölé emelt feszültséget) is képes kezelni, és elképesztő mennyiségű hőt elvezetni.
A vízhűtés használata attól függ, hogy stabil, hosszú távú működésre tuningolod a gépet, vagy inkább benchmarkokra hajtasz. A klasszikus megoldás a házba épített radiátorral számol, ami önmagában is hőszűk keresztmetszet lehet, hiszen még a legjobb airflow mellett is felgyűlik benne a meleg. Haladóbb overclockinghoz ezért ideálisabb az úgynevezett testbench, ahol a hardver a házon kívül kap helyet, így nemcsak könnyebb hozzáférni az alkatrészekhez, hanem a radiátort is rugalmasabban, akár kifejezetten hűvös környezetbe lehet elhelyezni.
A vízhűtés remek dolog, és rengeteg szórakozást tartogat. Ha a hűtőfolyadékot megfelelően kezeled, vagy akár alkohollal váltod ki, nyugodtan kiteheted a radiátort a fagyos szabadba, miközben te bent maradsz a melegben. Egy dologra viszont figyelni kell: a kondenzációra, amit szükség esetén szigeteléssel kell kezelni. Sok esetben azonban már egy megfelelő légáramlás is elég ahhoz, hogy a lecsapódó nedvesség gyorsan felszáradjon.
A phase-change hűtés lényege a hűtőközeg halmazállapot-változása. Az overclockingban ipari – leggyakrabban scroll típusú – kompresszorokat használnak, amelyek a CPU- vagy GPU-blokkon keresztül „kifagyasztják”, illetve elvezetik a chip maradék hőjét. Alapvetően két elterjedt megoldás létezik. A single-stage rendszer egyetlen nagy teljesítményű kompresszort használ, míg a cascade-change esetén több kompresszor kapcsolódik sorba. Egy másik változat az úgynevezett chiller, ahol ugyanezen az elven egy hőcserélőn keresztül egy folyadékot – jellemzően alkoholt – hűtenek le.
Ez a megoldás sem olcsó, sem felhasználóbarát. Ezek a rendszerek jelentős áramfogyasztással járnak, és kifejezetten hangosak. Elméletben – és sokszor a gyakorlatban is – az igazán extrém módszerekkel szemben alkalmasak hosszabb távú üzemre. Egy kellően erős single-stage vagy single-stage chiller kiépítése elég drága mulatság.
Azok számára, akik szeretnének belekóstolni az extrémebb hűtési módszerekbe, a szárazjég egy ésszerű és viszonylag megfizethető megoldás lehet. Könnyen beszerezhető, gond nélkül megrendelhető házhoz szállítással, és a tárolásához sincs szükség speciális tartályokra, mint a folyékony nitrogén vagy a folyékony hélium esetében. Hátránya, hogy nem tart sokáig, és a hűtési teljesítménye elmarad a még durvább extrém módszerektől.
A folyékony nitrogénnel végzett overclocking az extrém tuning alapkövének számít, és messze ez a leggyakrabban használt hűtőközeg ezen a szinten. A folyékony nitrogén viszonylag – pontosabban szubjektíven – jól hozzáférhető, összességében azonban nagyon költséges megoldás. A tárolásához Dewar-edényekre van szükség, amelyek ára elég borsos. Ehhez jön még maga a folyékony nitrogén. Mind a Dewar-edények, mind a folyékony nitrogén beszerezhető olcsóbban is, de ehhez munka, kitartás, alkudozási érzék és egy adag szerencse szükséges.
A szárazjéghez hasonlóan a folyékony nitrogénhez is speciálisan tervezett hűtőkre van szükség. Ezeket a Kingpin Cooling külön aloldalán találod meg, ahol olyan megoldások érhetők el, amelyeket az extrém overclocking egyik legnagyobb ikonja, Vince „Kingpin” Lucido tervezett és használ.
A folyékony hélium már tényleg csak a hab a tortán, afféle különlegesség a kivételes alkalmakra. Egy liter folyékony hélium ára majdnem elfogadható, és egyetlen ilyen OC session – amelyet az ASUS rendszeresen megrendez az új processzorok megjelenésekor – pusztán a hélium költségét tekintve viszont már mélyen zsebbe nyúlós.
Az overclocking az évek során elismert sporttá nőtte ki magát. Bár nem élvez akkora népszerűséget, mint az e-sport, itt is gyakran világbajnoki címekért és komoly pénzösszegekért folyik a küzdelem. Régebben több rendszeres verseny és pénzdíjas esemény létezett, mára azonban minden évben hagyományosan megrendezésre kerül a G.SKILL OC CUP a Computex idején, illetve karácsony környékén a Galax Overclocking Carnival. Ezek a világ legkeményebb és legnagyobb kihívást jelentő versenyei közé tartoznak, amelyeket online kvalifikáció előz meg. A sikeresen kvalifikálók jellemzően ingyenes repülőjegyet kapnak Tajvanra vagy Thaiföldre, szállással együtt.
A G.SKILL OC CUP az overclocking két legnehezebb élő versenyének egyike. A közönség előtt zajló megmérettetés mellett gyakorlatilag nincsenek határok – a győzelemhez egészen a saját és az éppen tuningolt hardver abszolút limitjeiig kell elmenni. A G.SKILL OC CUP azonban elsősorban az operatív memóriák túlhajtásáról szól, ami az overclocking egyik legösszetettebb és legnehezebb formája. Nem túlzás azt mondani, hogy egyszerre tudomány és művészet.
A Galax Overclocking Carnival hasonló jellegű verseny, azzal a különbséggel, hogy a Galax – a G.SKILL-hez hasonlóan – saját memóriamodulokat gyárt, emellett pedig olyan videókártyákat is kínál, amelyek kifejezetten extrém, folyékony nitrogénes tuningra készültek. A döntőt itt is online kvalifikáció előzi meg, ám a sikeres továbbjutáshoz kizárólag Galax hardverrel lehet versenyezni, ami egyáltalán nem olcsó mulatság. Ha komolyan gondolod a kvalifikációt, legalább egy pár RAM-ra és egy videókártyára is szükséged lesz. Az extrém overclocking világában bármi megtörténhet, így egy elhalálozott hardver vagy egy pechesen kifogott gyenge darab esetére is fel kell készülnöd.
Ha szeretnél belevágni a tuningba, első lépésként mindenképpen ajánlom a regisztrációt a HWBOT oldalán. Ez egy overclockerekből álló közösségi platform és adatbázis, ahová a tuningeredményeket lehet feltölteni, majd másokéval összehasonlítani. Abban a pillanatban, amikor elkezded felépíteni a saját eredménygyűjteményedet, az egész tevékenység teljesen új értelmet nyer.
Az overclocking, mint a géped teljesítményének növelési módja, alapvetően egy remek dolog, és ha jól van összerakva a konfigurációd, nagy eséllyel nem kerül plusz pénzbe. Abban a pillanatban viszont, amikor a már elért határokat szeretnéd tovább feszegetni, szinte biztosan erősebb hűtésre lesz szükséged, és ha még tovább mennél, akkor jönnek a komolyabb, drágább hardverek. A tuning hobbiként rendkívül költséges és időigényes elfoglaltság, de ha ráérzel a régebbi hardverekkel való kísérletezés ízére, rengeteg szórakozást nyújt, és töredékébe kerül annak, mint a legújabb vasak hajszolása.
Maga a hardver csak az egyik része a költségeknek. Ha extrém overclockingba szeretnél belevágni, masszív – és egyáltalán nem olcsó – felszerelésre lesz szükséged. Klasszikus alapdarabnak számítanak a folyékony nitrogénhez való potok, a rendkívül gyors és pontos, K-típusú szondával szerelt hőmérők (például a Fluke 52 II), legalább 40 literes összkapacitású Dewar-edények, MAP-gázos égők, valamint különféle szigetelőanyagok, mint az Armaflex vagy a Plastidip. Ha azonban hajlandó vagy figyelni a használtpiaci ajánlatokat, ennek a költségnek akár a töredékéből is kihozható. Használt Dewar-edényeknél a legnagyobb kihívás annak ellenőrzése, hogy megfelelően „tartanak-e”, vagyis nincs-e túlzott folyékony nitrogén-veszteségük. Egy jó állapotú, 20 literes dewarka körülbelül 200 ml/24 óra párolgással tartja meg a nitrogént, míg egy sérült edény ugyanezt a mennyiséget akár már 5 óra alatt elveszítheti.
Alternatív megoldás lehet a nyomásálló Dewar-edények hosszabb távú bérlése, folyékony nitrogén kiszállítással együtt. A mi régiónkban például a Messer Technogas, a Linde Gas vagy a Lineq kínál ilyen szolgáltatást, azonban az árak és feltételek jelentősen eltérhetnek.
Az overclocking sokszor megosztó téma, és gyakran félreértések övezik. Bár a rajongók örömmel fogadják a plusz teljesítményt, maga a tuning a gyakorlatban három dolgot jelent: jobban melegszik, többet fogyaszt, és kevesebb ideig bírja. Akár csak néhány százalék extra teljesítményt szeretnél, akár rekordokat döntögetnél, a recept mindig ugyanaz: feszültség fel, órajel fel, és mindezt megfelelően lehűteni. Sokan legyintenek, hogy az overclocking csak az egó fényezéséről szól és a benchmark pontok hajszolásáról. A valóság azonban egészen más: ez egy mentálisan rendkívül megterhelő tevékenység, amely komoly koncentrációt és türelmet igényel. Fizikailag sem könnyű – akár hiszed, akár nem, tuning közben alaposan megdolgozol érte.
Sokan nem is gondolnák, de éppen az overclockingnak és maguknak az overclockereknek köszönhető, hogy ma ennyire széles és izgalmas hardverválaszték áll rendelkezésre a piacon, amely még a legigényesebb felhasználókat is kielégíti. Ők azok, akik nem elégedtek meg néhány százaléknyi plusz teljesítménnyel, hanem tovább mentek, és végül a hobbijukat hivatássá formálták. Ők dolgoznak ma a nagy gyártók úgynevezett OC laborjaiban, ahol processzorokat, videókártyákat, alaplapokat és memóriákat fejlesztenek – azokat, amelyekkel nap mint nap találkozol az e-shopok kínálatában.
Tény, hogy az overclocking nem való mindenkinek. Ha azonban sikerül igazán elmerülnöd benne, rájössz, hogy egy mentálisan és fizikailag is megterhelő, rendkívül precíz tevékenységről van szó, amely messze nem csupán néhány extra FPS kipréseléséről szól a kedvenc játékodban.
