A hologramok valóban léteznek. A tudósok már a 20. században előálltak velük, és egyikük, Gábor Dénes, felfedezéséért Nobel-díjat is kapott. Az ő elméletére épülő technológia máig az egyetlen módja annak, hogy a tudományos definíciók szerint valódi hologramot hozzunk létre. Használni viszont csak kevesen tudják. Az eredmény ráadásul nem is igazán hasonlít arra, amit a Star Wars-ból ismersz. A valódi holográfia mellett ezért bemutatjuk azokat a vetítési típusokat is, amelyek ugyan csak a hologramok illúzióját keltik, viszont a mindennapi életben is találkozhatsz velük.

A fényképezőgéppel vagy videokamerával készült hagyományos kép kétdimenziós. Ez azt jelenti, hogy nem a teret ábrázolja, hanem annak síkba vetített értelmezését. Vannak ugyan technikák, amelyekkel a „kétdimenziós kép síkszerűségét” leküzdhetjük – például a 3D mozikban –, ezek azonban nem valóban térbeliek, mert bár képesek azt az érzetet kelteni, hogy a kép egyes részei közelebb vannak, mint mások, hiányzik belőlük az úgynevezett parallaxis. Így nevezzük ugyanazon képen két különböző pont helyzetének eltérését különböző nézőpontokból. Ha egy 3D moziban öt székkel arrébb ülsz, ugyanazt a képet látod. Ha viszont hologramról lenne szó, a jelenetet kissé más perspektívából látnád, és akár részben a megjelenített objektumok mögé is betekinthetnél.
„Félhologramokból” és háromdimenziós optikai illúziókból sok létezik, valódi holografikus módszer azonban csak néhány, és ezek csak nagyon speciális körülmények között, speciális eszközökkel hozhatók létre. Egyszerűsítve a hologramok rögzítésének alapmódszere a következő: egy lézert egy félig áteresztő tükörre irányítunk, amely a fényt két nyalábra osztja. Az egyik az objektum felé halad, amelyről visszaverődik, a másik egy másik tükörről verődik vissza. Végül mindkettő találkozik a fotófilmen, ahol interferenciaképet hoznak létre (interferencia = kölcsönhatás), és ez maga a hologram. Így azonban csak rögzítjük. Ahhoz, hogy meg is jelenítsd a hologramot, a felvételt hasonló módon kell megvilágítani, ahogyan létrehoztad.
Ez a technológia azonban egyelőre nem alkalmas mozgó objektumok rögzítésére és megjelenítésére, mivel senkinek sem sikerült még olyan mozgó képet létrehoznia vele, amely elég éles és folyamatos lenne. Ezért a térbeli kép létrehozására irányuló törekvések során olyan technológiákra támaszkodunk, amelyeknek vannak korlátaik, és nem hoznak létre valódi hologramokat. Hatásos illúziókat viszont igen – és ez sokszor elég is.
Talán a leggyakrabban látható próbálkozás a holografikus hatás létrehozására a forgó projektor. Az ilyen projektor forgó karokból áll, amelyeken RGB diódák találhatók. Amikor a karok – mint egy ventilátor – forogni kezdenek, a diódák villogni kezdenek. A karok olyan gyorsan forognak, hogy a szem nem képes észlelni őket, és a villogás pontosan szinkronban van a forgás sebességével, így a színek mindig a kör alakú „kijelzőfelület” meghatározott pontján jelennek meg. Ennek köszönhetően a színes fénykép látszólag átlátszó, ami azt az érzetet kelti, hogy a térben lebeg.
Az egész kép természetesen teljesen nélkülözi a valódi térbeliséget. A „holografikus ventilátor” karjai mozgásukkal csak egy síkot hoznak létre, így az eredmény ismét egy kétdimenziós kép. Ez azt jelenti, hogy ezek a ventilátorok nem hologramokat, hanem átlátszó 2D képeket jelenítenek meg.
Néhány éve ez a közösségi médiában és szórakoztató magazinokban is sláger volt – egy hologram, amit otthon is elkészíthetsz mobiltelefon, CD-tok, ragasztószalag és alap szerszámok segítségével. Elég volt egy egyenlő szárú trapézt megrajzolni előírt méretek szerint, majd ennek alapján a CD-tokból kivágni egy csonka gúla négy oldalfalát, és ezeket összeragasztani. A telefonra egy olyan alkalmazást kellett telepíteni, amely a kijelzőn négy, egymás felé fordított képet jelenített meg. Ezek közepére helyezted a „piramist” csúcsára állítva, és kész is volt a „hologram”.
Természetesen ebben az esetben sem valódi hologramról volt szó, mert bár úgy tűnhetett, hogy a kép a piramis közepén lebeg, valójában csak a telefon kijelzőjén megjelenő kétdimenziós kép visszatükröződéséről volt szó. A hatás látványos volt – a képek mozoghattak, és mindegyik kissé másképp volt tájolva, így oldalról nézve valóban az objektum oldalát láttad. Ez azonban csak négy kétdimenziós vetítés eredménye volt, ami azt jelenti, hogy nem valódi parallaxisról van szó, mint egy hologram esetében.
Ennek a vetítési technikának azonban számos gyakorlati alkalmazása van – például a modern autók head-up kijelzője. A műszerfalról érkező fény a kormány előtt a szélvédőről verődik vissza, amelyen a vezető számára fontos információk jelennek meg (például sebesség, navigáció). Így a tekinteted az úton maradhat, és nem kell lefelé nézned a műszerekre. Hasonló módon nagyobb objektumok is megjeleníthetők, például emberek „hologramjai” – ilyenkor a kijelző helyett egy tükröző anyagra vetítesz. Ezeket a képeket nemcsak üvegre és hasonló anyagokra vetítik, hanem akár füstbe is.
Olyan holografikus projektor, amelyet sorozatgyártásban készítenek, egyelőre nem létezik. Sőt, jelenleg nincs olyan technológia sem, amely képes lenne valódi hologramokat tömegesen előállítani. Ennek ellenére sokan reménykednek benne. A látszólag átlátszó képeket ugyanis már ma is használjuk – például az említett head-up kijelzőkben, „lebegő” reklámokban, elhunyt sztárok „életre keltésében” a színpadon.
A valódi hologramokban azonban sokkal nagyobb potenciál rejlik. Például az orvostudományban használhatók lennének szervek vizualizálására, ami segítene az oktatásban, a diagnosztikában és a műtétek során is. Bármennyire lenyűgözőek is a hologramok, sok mindent, amit a jövőben lehetővé tehetnének, már ma is meg tudunk valósítani virtuális vagy kiterjesztett valóság segítségével. Ennek ellenére egy olyan eszköz – egy holografikus projektor –, amely lehetővé teszi, hogy speciális szemüveg nélkül láss háromdimenziós hologramokat, biztosan nagy figyelmet kap majd. A kérdés csak az, mikor jutunk el idáig.
Olyan holografikus projektor, amit meg tudnál vásárolni, egyelőre nem létezik. A tudósok és feltalálók folyamatosan kísérleteznek, de egyelőre be kell érned a kétdimenziós, átlátszó háttérre vetített képekkel.