Az audiovizuális tartalmak terjesztése már régen nem csak üzleti kérdés, hanem ideológiai befolyás és kulturális dominancia eszközévé vált. Hollywood – az amerikai „puha hatalom” pilléreként – amerikai értékeket terjesztett világszerte, miközben a kalózkodás paradox módon abban is segített, hogy ezek az eszmék szigorú cenzúrával működő országokba is eljussanak. A regionális gyártás, mint a Bollywood vagy a Nollywood, ma már milliárdnyi nézőt ér el, miközben olyan államok, mint Katar, Irán vagy Törökország kulturális alkotásokba fektetnek azzal a céllal, hogy a saját világlátásukat terjesszék. Az internet korszakában, amikor a tartalom könnyen hozzáférhető, stratégiai kérdéssé válik, hogy milyen gondolatok és történetek jutnak el a közönséghez – globális hatással.
A terjesztés kérdéséhez hozzáadódik egy másik szempont is – mégpedig az ideológiai. Az „amerikai évszázad”, amelyet néha „Pax Americana”-ként emlegetnek, nagyrészt azon alapult, hogy Hollywood dominált a tartalomgyártásban, és a világszerte terjedő filmekkel amerikai gondolatokat és kulturális mintákat közvetített. Ebből a nézőpontból a gyártásnak tulajdonképpen kettős célja volt: egyrészt a profit, másrészt pedig a kulturális hatás a határokon túl – akár úgy is, hogy ez közvetlenül semmit sem hozott.
A szocialista blokk összeomlásában a Nyugatról érkező kalóztartalom legalább olyan fontos volt, mint a fegyverkezési vagy technológiai verseny. A helyzet nagyon bonyolult volt, mert hivatalosan bizonyos külföldi filmeket be kellett hozni „legálisan”, hogy a helyzet ne szaladjon teljesen el – ezért a szocializmus idején hivatalosan is importáltak és vetítettek nyugati filmeket, amelyek finoman kritizálták a vállalkozók vagy a hivatalok kapzsiságát.
Ha azt hiszed, hogy Hollywood csak ma „udvarol” Kínának, akkor nem figyelsz: az Alienben (1979) a Weyland-Yutani vállalat politikáját kritizálják, a Jawsban (1975) ott a kapzsi polgármester, a Convoyban (1978) pedig a kamionosok szerveznek tiltakozást a gonosz seriff ellen. Ez nem véletlen – ezek a finoman Amerika-ellenes elemek megnyitották az utat a filmek hivatalos terjesztéséhez olyan országokban is, amelyek nem voltak kifejezetten USA-barátok.
Ez egy nagyon ravasz húzás volt, mert egyrészt bejutottál olyan piacokra, ahová normálisan nem lehetett, másrészt ezért pénzt is kaptál, harmadrészt pedig közben olyan gondolatokat is terjeszthettél, amelyeket a másik oldal valószínűleg egyébként nem nyelt volna le. A Convoyban (1978) ugyan ott van a kamionos mozgalom, de a szereplők klasszikus, óriási, krómozott amerikai nyerges vontatókkal járnak, amelyek a szocializmus idején, a vasfüggöny innenső oldalán teljesen elképzelhetetlen látványnak számítottak. Nagyon diszruptív látványnak: kijöttél a moziból, és legfeljebb egy rozzant Avia állt előtted. Pont ez az összehasonlítás ébresztett kételyt azzal kapcsolatban, hogy „a szocializmus a legjobb a világon”.
Az amerikaiak rájöttek, hogy nemcsak maguknak készíthetnek filmeket, hanem akár a saját ellenfeleiket is „beolthatják” az amerikai álommal. Érdekes, hogy ezt a trükköt a szocialista tábor sosem leplezte le igazán – és bár a korai filmkészítés, például Szergej Eisenstein munkái, a Nyugat számára inspirációt jelentettek, ideológiailag végül Amerika profitált belőle a legtöbbet. Ma is inkább az a jellemző, hogy minden régió elsősorban saját magának gyárt: az indiai filmipar szinte teljesen zárt, Kína még csak tanulja, hogyan szólítsa meg a világot, Oroszország csak korlátozottan sikeres – a többi régióról nem is beszélve.
Ennek ellenére érdekesek a számok. Az indiai filmgyártás (Bollywood) nagyjából másfél milliárd indiaihoz jut el, a nigériai filmgyártás (Nollywood) körülbelül 1,7 milliárd afrikaihoz – és még a szabadon elérhető orosz és szovjet produkciók is figyelemre méltó adatokat hoznak: a Mosfilmnek a YouTube-on közel 6 millió feliratkozója van, miközben a filmjeik több tízmilliós megtekintést érnek el.
A helyi gyártás jelenléte nagyon lényeges – látható például, hogy Katar vallási témájú sorozatok készítését támogatja, csatlakozik Irán és Törökország is történelmi sorozatokkal és hasonlókkal. A Google Translate gépi fordításainak köszönhetően ezek a filmek a YouTube-on a mi nézőink számára is elérhetők. Érdekes, hogy sok esetben az alkotók szándékosan fordítják le a produkciójukat idegen régiók számára: például az oroszok a tartalmaik egy részét arab felirattal látják el, nyilvánvalóan azért, hogy megszólítsák őket és átadják a saját valóságértelmezésüket.
A puszta bevételi szempontokon túl így az ideológiai nézőpont kifejezetten fontossá válik, mert a művészet képes áthidalni a népek közti szakadékokat: vagy elmagyarázza a saját nézőpontját, vagy épp ellenkezőleg, indoktrinál. A regionalizáció és a tartalom feletti kontroll már nemcsak a jövedelmezőségről és üzletről szól, hanem arról is, hogy milyen gondolatokat engedsz be a saját társadalmadba.
i
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
A média globális terjesztése ma már nem csak a profit kérdése, hanem a kulturális és ideológiai dominancia eszköze is. Míg Hollywood történelmileg az amerikai értékek terjesztésére használta a saját gyártását, addig a mai regionalizálódó tartalomgyártás azt mutatja, hogy más országok – például India, Kína vagy Törökország – egyre inkább a saját narratíváik és világnézetük érvényesítésére használják a médiát a nemzetközi színtéren. A technológia és a gépi fordítások ezt a trendet tovább erősítik, így a média kulcseszközzé válik nemcsak gazdasági, hanem kulturális és geopolitikai befolyás szempontjából is globális léptékben.
