Szerintem nagyon durván túl vannak árazva az ilyen hűtőpaszta termékek. Már elnézést, de egyetlen gramm zsírért (akármilyen keverékből is áll) nem tudom, miért kell 2100 Ft-ot fizetni. Majdhogynem aranyárban van! Tényleg ENNYIRE jó lenne? Nem tudom sem megcáfolni, sem megerősíteni, de személy szerint kétlem. Tény, hogy a “DeepCool LS320” vízhűtőm ezzel a pasztával az “AMD Ryzen 9 5900X” processzoromat nagyon hatékonyan hűti. Mások panaszkodnak, hogy ez a processzor felmegy 90 fokig. Az enyém nem. Ezzel a pasztával és az említett vízhűtővel nekem maximális terheléssel a processzor maximum 65 fokra melegszik fel (ami a gyártó leírása szerint teljesen biztonságos hőmérséklet). Tehát jól hűt a paszta, de én azt gyanítom, hogy inkább a kiváló vízhűtő miatt, és nem feltétlenül a paszta az, ami ezt okozza.
Habár ennek a pasztának a leírásában nincs benne, de az ilyen márkás, drágább pasztákra általában azt ígérik a gyártók, hogy 8 év garancia van arra, hogy “nem kell újrapasztázni a processzort”, mert a paszta addig használható, kitart, nem szárad ki, nem olvad szét stb. Jelzem, hogy ez a legtöbb esetben nem igaz (sejtem, hogy ez a paszta sem tart ki 8 évig). Az előző processzorom egy (akkor) létező talán legdrágább, aranypasztával volt megkenve, amire egyértelműen 8 év garanciát ígért a gyártó. A processszort pont 8 év után cseréltem le, tehát akkor vettem róla le először a vízhűtőt. Leírom, mit láttam 8 év eltelte után (ennyit a 8 éves garanciáról): A paszta fele hiányzott a processzorról, nem is volt rajta! Egyszerűen eltűnt(?). Az előző processzorom még szétszereléskor is nagyon jól hűtve volt, de ismét jelzem: szerintem a jó vízhűtő miatt, mivel a pasztának már csak a fele volt rajta. A félig megmaradt, méregdrága aranypaszta pedig csonttá volt száradva rajta, és meg volt keményedve. Nem hinném, hogy 8 év után az bármit is segített volna a hűtésben. Tehát ezek után ezért sem hinném, hogy ezek a paszták (ilyen magas áron) tényleg ennyire fontosak lennének a hűtés hatékonyságában. Szerintem a vízhűtő a legfontosabb. Valószínűnek tartom, hogy a legdrágább vízhűtő és noname, olcsó pasztával jobban hűt, mint egy közepes hűtő a legdrágább pasztával.
Megjegyzés: Ennél a pasztánál nem látok az Alza leírásában 8 év garanciát, de ettől függetlenül szerintem ez is ugyanúgy el fog “párologni”, eltűnni, megszáradni és bekeményedni, mint az előző processzoromon az aranypaszta, mivel az még ennél is többe került!