A modern Livall BH60 kerékpáros sisak praktikus képességeivel lep meg. Ez az „okos” sisak rengeteg dologra képes, hogy az utazást még élvezetesebbé tegye. A kerékpáros túrák intelligensebbek, biztonságosabbak, szórakoztatóbbak és interaktívabbak lesznek.
Alapvető funkciói, így a baleset elleni védelem mellett ez az "okos" sisak számtalan egyéb hasznos és szórakoztató tulajdonsággal rendelkezik. A beépített hangszóróknak köszönhetően könnyen fogadhatsz hívásokat, hallgathatsz zenét és kommunikálhatsz más Livall felhasználókkal rádión keresztül. A hangszórók nem fedik a fület, így a kerékpáros továbbra is kapcsolatban marad a külvilággal, és tisztában lesz a történésekkel maga körül. Újabb hasznos funkció a pulzusmérő, mely a szívverést méri vezetés közben. Figyelemmel kísérheted az értékeket, és ha azok veszélyesek, a készülék vészjelzés segítségével tudatja majd.
Valamennyi funkció könnyen elérhető egy kis távirányítóval, mely a kormányra rögzíthető. Ezzel fényjeleket aktiválhatsz a sisak hátoldalán, amelynek köszönhetően könnyen észreveszik majd a sofőrök a kerékpáros mögött a tervezett irányváltást, vagy a figyelmeztető jelzést. Ugyanakkor ezzel a vezérlővel bekapcsolhatod az okostelefonodon található kamerát, és készítheted is a képeket. Közvetlenül a kormányról szabályozható a Livall Riding, továbbá a hangerő, dalok kihagyása, zene szüneteltetése, képkészítés, hívások, valamint a színes fények a sisak hátoldalán. A távirányító nem része a csomagnak.
A sisak globális tanúsítványoknak és az erre vonatkozó előírásoknak is megfelel. Abban az esetben, ha esés vagy sérülés ér, mely megakadályozza, hogy a kerékpáros segítséget tudjon hívni, a sisak képes érzékelni az esést, és automatikusan küld egy üzenetet egy előre meghatározott kapcsolattartó személynek.
Bluetooth: 4,0 + BLE HFP / HSP / A2DP
Bluetooth tartomány: 10 m-ig
Hangszóró: Sztereó 2 x 0,5 W
Mikrofon: -39 db
Hátulsó fény: 8 LED hátul, 3 dióda jelez jobb és bal oldalon
Irányítás: 3 gomb, bekapcsolás (lejátszás, szünet, leállítás), hangerő + -, következő zeneszám, előző zeneszám
Töltőcsatlakozó: Micro USB
Töltési paraméterek: DC 5 V / 0,5 A
Akkumulátor kapacitás: 3,7 V / 400 mAh / 1,4 Wh
Töltési idő: kb. 3 óra
Akkumulátor élettartama: akár 10 óra
Készenléti idő: akár 180 napig
Méret: 280 x 220 x 150 mm
Tömeg: 319 g
Szín: fehér / kék
Fejkerület: 54-62 cm
Kód: | SPTkn0415 |
Termékszám: | 841761150197 |
Linkek: | Gyártó honlapja: |