A többfunkciós órák leginkább a sportolókat célozzák meg, akiknek szükségük van a tréningek és a hosszú versenyek rögzítésére, mint az Ironman verseny, ultramaraton és egyéb extrém sportversenyek. Az EPIX egyike az első óráknak, amelyek térképeket tartalmaznak, és képesek kiszámítani az útvonalat a telepített térkép alapján. Az óra tájékoztatni fog a megtett távolságról, a tengerszint feletti magasságról, az aktuális tempóról, átlagtempóról, persze nem hiányozhat az idő mérése és a stopper sem. A regenerációs asszisztens minden sportteljesítmény után jelzi az ajánlott pihenőidőt, hogy a test maximálisan eredményeket tudjon kihozni a tréningből. Ezzel szemben hosszas ülés vagy tétlen állapot után az óra figyelmeztet, mikor kell felállni és sétálni.
A szívmonitor beszerzése után (opcionális - nem tartozék), az óra méri a futás közbeni oszcillációt, a láb érintkezési idejét a talajjal, a VO2 max értékeket, a lépések ütemét és számát. A medencében az úszás stílusát, a leúszott távolságot, az úszás hatékonyságát, a SWOLF értéket és a felvételek számát. Az óra azonban más tevékenységek esetén is használható, mint például a séta, kerékpározás, lovaglás, síelés (lesiklás és sífutás) vagy görkorcsolya. A kerékpár csatlakoztatható a pedálozás ütemének érzékelőjével, a kerékforgás érzékelőjével vagy a wattméterrel (Garmin VECTOR teljes támogatása). Síeléskor a tempó helyett az óra képes jelezni a pillanatnyi vagy átlagsebességet, vagy esetleg más változók mérésére is képes.
A Garmin Connect szolgáltatás egy internetes tréningnapló a sporttevékenységek adatainak tárolására, elemzésére és megosztására, amelyek az Epix óra által rögzítettek. Ezt a szolgáltatást felhasználók milliói használják világszerte, használata egyszerű, és teljes egészében rendelkezésre áll magyar nyelven is. A Connect lehetővé teszi, hogy nyomon kövesd a fejlődésedet egy bizonyos időszak alatt, valamint hogy megoszd az elért eredményeket vagy a megtett útvonalakat a barátaiddal és a többi felhasználóval.
Kód: | SKG035e |
Termékszám: | 010-01247-02 |
Linkek: | Gyártó honlapja: |