A keskeny irányított vagy hiperkardioid mikrofonokat úgy tervezték, hogy elsősorban egy adott irányból vegyék fel a hangot. Az iránykarakterisztikájuk, vagyis lényegében az a terület, ahonnan a mikrofon a legjobban veszi a hangot, még szűkebb, mint az elterjedtebb kardioid mikrofonoké. Ennek eredményeképpen nagyon hatékonyan képesek elnyomni az oldalról érkező nem kívánt hangokat. Ez olyan helyzetekben teszi őket hatékony eszközzé, amikor egy hangforrást el kell különíteni a környezeti zajoktól vagy más hangszerektől. A kardioid mikrofonokkal ellentétben, amelyek közvetlenül hátul a legkevésbé érzékenyek, a hiperkardioid mikrofon mögött is van egy kis érzékeny terület. Ezért nagyon érzékeny az elölről érkező hangokra, szinte süket az oldalról érkező hangokra, de a közvetlenül hátulról érkező hangok egy kis részét is felfogja. A gyakorlatban például film- és videofelvételeknél használják, ahol egy hosszú rúdra, az úgynevezett "boom"-ra helyezik, és a színészek szájára irányítják, hogy elszigeteljék a párbeszédet a környezeti zajoktól. A színpadon élő előadások során segítenek egy adott hangszer vagy énekes kiemelésében, mivel minimalizálják a más hangforrásokból származó áthallásokat. A színpadi hangfalak elhelyezésénél azonban ügyelni kell arra, hogy ne közvetlenül a mikrofon hátsó, érzékeny részére mutassanak, és ne okozzanak visszacsatolást.
